Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Elvette a kádi ruháját, turbánját, ráadta a sárga köntöst meg a fejre való fátyolt, amikor egyszerre kopogtattak az ajtón. A kádi kérdezte, ki kopogtat. „Ez a férjem” – felelte az asszony. „Mit lehet most csinálni? Hova menjek?” – kérdezte a kádi. Az asszony így felelt: „Ne félj, beteszlek ebbe a szekrénybe.” – „Tedd, amit jónak látsz” – szólt a kádi, az asszony pedig kézen fogta, és begyömöszölte a legalsó polcra, az ajtócskát meg rázárta. Aztán kiment kaput nyitni, hát a váli volt. Mikor az asszony meglátta, megcsókolta előtte a földet, kezénél fogva bevezette, leültette ugyanarra a szőnyegre, és azt mondta neki: „Uram, ez a ház a te otthonod, ez a szoba a te szobád, én meg szolgálód vagyok a szolgáid között. Maradj egész nap nálam, vesd le ruhádat, és öltsd magadra ezt a piros hálóköntöst.”