Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
És mikor meglátta a foltot, tüzet hozatott be, meg egy edényt. Mikor behozták, a tojásfehérjét megsütötte a tűzön, evett belőle, és megkóstoltatta a többiekkel is, és mindenki bizonyságot szerzett róla, hogy tojásfehérje. A férj most belátta, milyen igaztalanul bánt feleségével, hogy az asszony mentes minden bűntől, és kibékült az asszonnyal.
És így kudarccal végződött az az ármány, amelyet a gazfickó a mit sem tudó nő ellen szőtt.
„Látod, királyom, ez a férfiak csalárdsága.”
A király ekkor ismét megparancsolta, hogy végezzék ki a fiát. Most a második vezír lépett elő, megcsókolta a földet a király előtt, és azt mondta: „Uram, király, ne siesd el fiad kivégzését. Hiszen anyja csak teljes kétségbeesésed után ajándékozott meg vele. Mi reméljük, hogy valamikor birodalmad kincse és vagyonod megőrzője lesz. Légy iránta türelmes, ó, király, talán neki van bizonyítéka, amit előhozhat. Ha elhamarkodod az ítéletet, meg fogod bánni, mint ahogy a kereskedő bánta meg a tettét.” – „Hogy volt az, hogyan történt, mondd, vezírem?” – kérdezte a király.