Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról

Olvasási idő: 75 Perc

A leány pedig így mesélt:

Az aranyműves és az énekeslány története

Boldogságos király, fülemhez jutott, hogy volt egyszer egy aranyműves, aki bolondult az asszonyokért és a borért. Egy napon elment a barátjához, és szobájának egyik falára pillantva meglátta rajta egy gyönyörű leány képét, szebbet és tökéletesebbet szem még nem látott. Nem tudott betelni a képpel, csodálta a gyönyörű nőalakot, és olyan nagy szerelembe esett a szíve, hogy belebetegedett, és már-már halálát érezte. Egy barátja meglátogatta, és amint mellette ült, megkérdezte, mi lelte, mi a panasza. „Testvérem – felelte a beteg -, az én egész beteg­ségem és minden bajom csak a szerelem: beleszerettem egy festménybe, amelyet ennek meg ennek a jó barátomnak falán láttam.” A látogató szemrehányást tett barátjának, és azt mondta neki: „Az a bajod, hogy nincs elég eszed. Hogy szerethet bele valaki egy falra festett képbe, amely nem árthat, nem használhat senkinek, nem lát, nem hall, nem tud semmit, sem elfogadni, sem megtagadni?” A másik ezt felelte: „A festő a képet biztosan egy gyönyörű nőről festette.” – „Talán fejből, csak képzelet után festette” – vélte barátja. „Akármint van a dolog – felelte az aranyműves -, meghalok a szerelemtől, és ha él a világon ennek a képnek a mása, csak azért könyörgök a magasztos Alláhhoz, addig hagyjon élnem, amíg meglátom.”