Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
A király, mikor az aranyműves eltávozott tőle, kinyitotta a szelencét, kivette belőle az ékszereket mind, megforgatta őket kezében, és egy nyakláncot talált köztük, amelyet ő adott ajándékba vezírjének, a leány gazdájának. Elhívatta a vezírt, és mikor megjelent, így szólt hozzá: „Ugye, hogy ez az a nyakék, amelyet neked ajándékoztam?” A vezír megnézte, ráismert és azt felelte: „Ez az; én egyik énekesnőmnek ajándékoztam.” – „Azonnal hozzátok elém azt a leányt” – parancsolta a király. Elhívták, és mikor megjelent a király előtt, azt mondta a király a vezírnek: „Takard fel a hátsó felét, és nézd meg, hogy meg van-e sebezve, vagy nincs.” A vezír feltakarta, és meglátta a késsel ejtett sebet. Így szólt a királyhoz: „Igen, uram, ott van a seb.” Ekkor azt mondta a király vezírjének: „Ez a leány boszorkány, ahogy a remete mondta, most már bizonyos és kétségtelen.”