Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Ekként tépelődve jött le a tetőről, és leült a szobájában; de nem tudott nyugtot találni. Kiment, leült a kapuban, egészen feldúltan, sorsa fordultán, amikor egyszerre csak megint arra jött az öregasszony; útközben Alláhhoz fohászkodva és Alláht dicsérve. Mikor az ifjú meglátta, felkelt, üdvözölte, hosszú életet kívánt neki, és azt mondta: „Anyám, jól ment a sorom, és egészséges voltam, amíg nem tanácsoltad nekem, hogy nyissam ki azt az ajtót. Megtaláltam a kilátót, kimentem, néztem a magasból a kilátást, és megláttam azt, amitől egészen megzavarodtam, és most azt hiszem, a végét járom. Tudom, hogy nincs nekem orvosom rajtad kívül.” Az öregasszony ennek hallatára nevetett, és azt mondta: „Nem lesz semmi bajod, ha a magasztos Alláh is úgy akarja.” Az öregasszony szavaira az ifjú felkelt, bement a szobába, ruhája ujjában száz dinárt hozott neki, és azt mondta: „Vedd ezt, anyám, és rendelkezzél velem, mint ahogy az úr rendelkezik a szolgájával. De gyorsan segíts rajtam, mert ha meghalok, számon fogják tőled kérni az én véremet az ítélet napján.” Az öregasszony így felelt: „Készséggel és örömest, de azt kívánom tőled, fiam, hogy valami csekély dologban légy segítségemre, te is eléred vele a célodat.” – „Mit kívánsz, anyám?” – kérdezte az ifjú. Az asszony így felelt: „Azt kívánom, hogy légy segítségemre; menj el a selyembazárba, és kérdezősködjél Abu ‘l-Fath ibn Keidám boltja után. Ha odairányítottak, ülj be a boltjába, köszöntsd szalámmal, és mondd neki: »Add ide azt az arannyal szőtt fátyolkendőt, amelyet raktáron tartasz.« Szebb nincs a raktárában. Vedd meg ezt, fiam, akármilyen drága, és tedd el holnapig, amikor eljövök hozzád, ha Alláh is úgy akarja.” Az öregasszony ezzel elment, az ifjú pedig úgy töltötte az éjszakát, mintha izzó széndarabokon feküdt volna.