Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Az ifjú leborulva hálálkodott a magasztos Alláhnak, aztán nyeregbe ült, és erős iramban lovagoltak együtt az egész napon át, míg el nem érték a dzsinn-királyfi földjét. Az ifjú nála töltötte az éjszakát, nagy vigalomban. Egészen estig ettek-ittak, és akkor a dzsinn-király fia így szólt: „Akarsz még ma este visszamenni a tieidhez?” – „Igen – felelte a királyfi -, szeretnék, mert már nagyon kívánkozom utánuk.”
A dzsinn-királyfi most elhívta apjának egy rabszolgáját, akinek Rádzsiz volt a neve, és azt mondta neki: „Fogd ezt az ifjút, vedd a hátadra, és ne engedd, hogy a reggel rávirradjon, mielőtt meg nem érkezik apósához és menyasszonyához.” – „Hallom és engedelmeskedem, készséggel és örömmel teszem” – felelte a rabszolga. Kis időre eltűnt, majd visszajött ifrit alakjában, úgyhogy az ifjú majd eszét vesztette láttára, annyira elképedt. De a dzsinn-király fia megnyugtatta: „Nem lesz semmi bántódásod; ülj fel lovadra, és lovastul ülj a nyakára.”