Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Másnap reggel megint elment az öregasszony a menyecskéhez, és azt mondta: „Készíts ebédet, díszítsd fel magadat, vedd fel legszebb ruhádat, azalatt érte megyek és elhozom.”
Az asszony nekiállt, elkészítette az ebédet, szépen felöltözködött, az öregasszony meg várt a fiatalemberre, de az nem jött. Elment és mindenfelé kereste, de senki se tudott hírt adni róla. „Mit tegyek most? – mondta magában. – Kárba vész az ebéd, amit készített, meg a pénz, amit nekem ígért. De nem hagyhatom, hogy amit ilyen jól kifőztem, füstbe menjen. Keresek neki valaki mást, és azt viszem el hozzá.”
Amíg ilyen gondolatokkal járt az utcán, megpillantott egy szép, kellemes külsejű fiatal férfit, akin meglátszott, hogy hosszú útról jött. Odament hozzá, üdvözölte és megkérdezte: „Volna-e kedved jó ételre, jó italra, szép lányra, fiatalra?” – „Hol van az?” – kérdezte a férfi. Azt mondta az öregasszony: „Nálam, az én házamban.” A férfi elment az öregasszonnyal – aki nem tudta, hogy ez az ember a fiatalasszony férje – haza. Az öreg kopogtatott, a fiatalasszony kinyitotta az ajtót, és míg az öregasszony belépett, ő visszasietett, hogy befejezze az öltözködést, és megillatosítsa magát. Az öreg bevezette a férfit, leültette és örült a jól sikerült csalásnak. A fiatalasszony nemsokára megjelent, és pillantása rögtön férjére esett, amint az öregasszony mellett ült, látta, hogy most valami ravasz cselre van szükség, és abban a pillanatban készen is volt vele: lekapta a lábáról facipőjét, és ráripakodott férjére: „Hát így állunk azzal a házastársi hűséggel? Hogy vihetett rá a lelked, hogy így megcsalj, hogy ezt csináld velem? Mikor meghallottam, hogy hazaérkeztél, próbára akartalak tenni ezzel az öregasszonnyal, aki be is ugratott abba, mitől úgy óvtalak. Most bizonyságot szereztem róla, hogy megtörted a mi közösségünk szentségét. Eddig azt hittem, tiszta lelkű vagy, de most tulajdon két szemem meg az öregasszony a tanúja, hogy tisztességtelen nőszemélyekhez jársz.”