Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
A leány akkor felkelt alóla; nem felelt semmit, nem tett semmi szemrehányást, azért, amit rajta elkövetett. Azt mondta magában: „Ha megölöm, nincs semmi hasznom a halálából.” Gondolkodott, mitévő legyen, és így szólt magában: „Nem tehetek egyebet, mint hogy megszököm vele az ő országába.”
Összeszedte minden pénzét, kincsét, üzenetet küldött neki, és közölte vele a tervét, és kérte, hogy ő is készüljön fel az útra. A királyfi is összeszedelőzködött, megbeszéltek egy éjszakát az indulásra, felültek jó paripáikra, és az éj leple alatt útnak eredtek. Mire eljött a reggel, már távoli vidékeken jártak, és addig nyargaltak, amíg el nem érkeztek Perzsia országába, a király városának közelébe. Mikor a király erről hírt kapott, fia elé ment harcosaival, lovasaival, és végtelenül boldog volt. Néhány nap múlva becses ajándékokat küldött Ed-Datmá apjának, egy levéllel, amelyben megírta leánya megérkezését, és elkérte kelengyéjét. Mikor az ajándékot vivő követek megérkeztek a hercegnő apjának országába, a király elébük ment, és a legkitüntetőbb kegyével halmozta el őket. Lakomákat rendezett, aztán kádit és tanúkat hívatott, megíratta leányának és a perzsa királyfinak házasságlevelét, és díszruhákkal ajándékozta meg a követeket, akik a perzsa király levelét hozták. Aztán elküldte a leányának kelengyéjét, a királyfi pedig addig élt vele, míg a halál el nem választotta őket egymástól.