Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Aztán azonnal elment az üzletbe, s leült a kereskedő mellé. Egyszerre csak arra jött az öregasszony, kezében olvasó, azt morzsolgatta, és mikor a fiatalember meglátta, felpattant, kiszaladt a boltból, cibálni kezdte az öregasszony ruháját, szidta, mocskolta az öreget, ez pedig nyájas szavakkal szólt hozzá: „Fiam, nem veszem tőled rossz néven.” A bazár népe köréjük gyűlt, és kérdezte, mi történt. Az ifjú azt mondta nekik: „Ti, emberek, én ettől a kereskedőtől egy fátyolkendőt vettem ötven dinárért. Egy rableányom viselte egy darabig, míg egyszer leült magát illatosítani, és egy szikra rászállt a kendőre, kiégette egyik csücskét. Ekkor odaadtam ennek az öregasszonynak, vigye el kijavíttatni, aztán hozza vissza. Azóta nem láttam.” Az asszony így szólt: „Ez az ifjú igazat beszélt. Igen, elvittem a kendőt, elmentem vele egy házba, ahová el szoktam járni, és valamelyik helyen ottfelejtettem, de nem tudom már, melyik házban történt. Szegény asszony vagyok, hát nem mertem a kendő gazdájának szeme elé kerülni.” Mindezt elejétől végig jól hallotta a kereskedő, az asszony férje, és mikor tudomásul vette, amit az az agyafúrt asszony az ifjúval kisütött, talpra ugrott, és így kiáltott fel: „Alláh nagy! Bocsássa meg bűnömet és gyanakvásomat!” Aztán dicsérte Alláht, aki az igazságot feltárta előtte, és odalépett az asszonyhoz ezekkel a szavakkal: „Jársz te a mi házunkhoz?” Az öregasszony így felelt: „Fiam, eljárok én hozzátok is, meg máshová is alamizsnáért, de azóta, amióta valahol ottfelejtettem, nem tudok a kendőről.” – „A mi házunknál érdeklődtél utána?” – kérdezte a kereskedő. Az öregasszony így felelt: „Elmentem én hozzátok is, uram, hogy kérdezősködjem, de a háziak azt mondták nekem, hogy te eltaszítottad a feleségedet. Így hát elmentem, és nem érdeklődtem tovább.” A kereskedő ekkor az ifjúhoz fordult, és így szólt hozzá: „Bocsásd útjára ezt az öregasszonyt, mert a kendő itt van nálam.”