Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Az asszony megmondta, és otthagyta a válit szíve nagy gerjedelmével. A válitól elment a város kádijához, és így szólt: „Ó, kádi urunk!” – „Nos?” – kérdezte a kádi. „Vizsgáld meg az ügyemet, és Alláh meg fog érte jutalmazni” – szólt az asszony. „Ki bántott?” – „Uram – felelte -, van egy bátyám, rajta kívül senkim; őmiatta vagyok kénytelen eljönni hozzád, mert a váli hamis tanúvallomások alapján igazságtalanul börtönbe záratta. Kérlek, hogy lépj közbe érdekében a válinál.” De mikor a kádi megnézte az asszonyt, szerelemre gerjedt iránta, és így szólt hozzá:
„Menj be a szobába a leányok közé, ott pihenj egy darabig: azalatt én elküldök a válihoz, hogy bocsássa szabadon a bátyádat. Ha tudnám, mennyi bírságra van ítélve, magam kifizetném, hogy rajtad kedvemet tölthessem, mert egészen megbabonáztál szép beszédeddel.” Az asszony ezt felelte: „Nagyurunk, ha te ilyeneket teszel, nem szabad mást sem elítélned érte.” A kádi erre azt mondta: „Ha nem akarsz bemenni a házamba, mehetsz utadra.” Az asszony így felelt: „Hogyha azt akarod, uram, nálam biztosabb és jobb, mint nálad, ahol eunuchok és rableányok járnak ki-be. Én, szegény asszony, az ilyesmikről nem tudok semmit; csak a szükség kényszerít erre a lépésre.” – „Hol van a lakásod?” – kérdezte a kádi. Az asszony megmondta, hogy itt meg itt, és ugyanarra a napra rendelte magához, amelyikre a válit hívta.