Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Felkelt, letörte a lakatokat, és kinyitotta az ajtót. Mikor az ajtó megnyílt, egy szűk folyosót pillantott meg, három órán keresztül ment rajta előre, amíg egyszerre csak egy igen nagy folyó partjához nem jutott. Elcsodálkozva haladt az ifjú tovább a parton, jobbra-balra nézegetett, amikor hirtelen egy nagy sas csapott le rá a levegőből, karmai közé kapta, és repült vele ég és föld között, amíg egy sziget fölé nem ért a tenger közepén, ott leejtette és továbbrepült.
Az ifjú ott ült a szigeten, kétségbeesetten tekingetett jobbra-balra, hogy mitévő legyen, nem tudta, merre forduljon. Egy napon, amint a tengernél ült, egy vitorlát pillantott meg; úgy csillant fel a tengeren, mint csillag az égen. Az ifjú egész szívével a hajón csüggött; remélte, hogy a megszabadulást hozza neki. Nézte, nézte, amint közeledett, és mikor partot ért, látta, hogy a hajótest elefántcsontból és ébenfából volt, szántál- és áloéfa evezőkkel, az egész ragyogó aranylapokkal kirakva; benne pedig tíz szépséges szűzleány, mint gyönyörű hold ragyogott mindahány.