Abu Kir és Abu Szir
Élt egykor Alexandria városában két ember: a kelmefestő Abu Kir és a borbély Abu Szir. Szomszédok voltak a bazárban: a borbély műhelye szorosan a festő bódéja mellé épült. A festő hazug csirkefogó volt, közönséges semmiházi, mint akinek a fejét kemény sziklából vágták, vagy zsidótemplom küszöbéből készítették – szégyentelenül űzte gaztetteit az emberek ellen. Az volt a szokása, ha valaki kelmét hozott hozzá festeni, először is a fizetséget kérte, azzal az ürüggyel, hogy előbb a festéshez való anyagokat kell megvásárolnia, és ha aztán az illető előre odaadta neki a pénzt, elvette és evés-ivással elherdálta, majd eladta a kelmét, amit a tulajdonosától átvett, és annak az árát is evés-ivásra meg miegymásra költötte; a legfinomabb falatokat rogyásig nyelte, a legválogatottabb, észvesztő italokat csak úgy vedelte. Ha aztán a szövet gazdája jelentkezett nála, azt mondta neki: „Gyere el megint holnap, napkelte előtt, addigra meg lesz festve a kelméd.” A megrendelő elment, azt mondta magában: „Közel esik egyik nap a másikhoz.” És másnap a kijelölt időben visszajött. A festő most így szólt hozzá: „Holnap gyere el megint, tegnap nem tudtam dolgozni, mert vendégség volt nálam, el kellett őket látnom, míg csak el nem mentek, gyere el holnap napkelte előtt, akkor átveheted a megfestett kelmédet.” Ha az ember elment, harmadnap pedig megint visszajött, azt mondta neki: „Kérlek, bocsáss meg, hogy tegnap nem dolgozhattam, a feleségem éjjel gyereket szült, nappal meg mindenféle ügyes-bajos dologgal voltam elfoglalva, de ha holnap eljössz, minden bizonnyal készen lesz a kelméd, addigra megfestem.” Ha az ember a kitűzött időben beállított, a festő megint kész volt valami kifogással, meg is esküdött rá.