Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Másnap a városnak egy lakosával találkozott; ez köszöntötte és megszólította: „Uram, honnan jöttél?” – „Ebből meg ebből a városból.” – „Miféle portékát hoztál?” – kérdezte tovább. A kereskedő így felelt: „Szantálfát hoztam, mert úgy hallottam, hogy nálatok jó ára van.” Így szólt ekkor a városi: „Nagyon tévedett, aki neked ezt a tanácsot adta, mert mi a fazék alá is ezzel a fával gyújtunk tüzet, úgyhogy nálunk az ára ugyanolyan, mint a hitvány fáé.” Mikor a kereskedő ennek az embernek szavait meghallotta, nagyon elszomorodott, megbánta a dolgot, de még habozott, hogy higgyen-e neki, vagy ne?
A kereskedő aztán megszállt a városnak egy fogadójában, és szantálfából tüzet rakott a fazeka alá. Mikor új ismerőse ezt meglátta, azt kérdezte tőle: „Eladnád nekem ezt az egész fát annyiért, amennyit csak kívánsz?” – „El én” – felelte a kereskedő. Az pedig átvitte a kereskedőnek minden szantálfáját a maga házába. Az eladó elhatározta, hogy a vétel árát aranyban fogja követelni.