Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Ami pedig a királyfit illeti, három napot és három éjjelt töltött a forrásnál; nem evett, nem ivott, és szerencsétlen esetét egészen rábízta Alláhra – dicsértessék és magasztaltassék a neve! -, mert aki rábízza magát, annak nincs mitől félnie. A negyedik nap estéjén egyszerre csak egy lovas jelent meg, fején aranykorona; olyan volt, mint valami fejedelmi sarj. A lovas megkérdezte a királyfit: „Ki hozott téged ide, ó, ifjú?” A királyfi elmondta neki, mi történt vele, hogy menyasszonyához indult a nászt megülni, a vezír elvitte a forráshoz, megitatta a vizéből, és így járt. Amint az ifjú ezt elmesélte, erőt vett rajta a zokogás. A lovas ennek hallatára igen megszánta a királyfit, s azt mondta neki: „Apád vezírje volt az, aki téged ebbe a szerencsétlenségbe döntött, mert ezt a forrást emberfia nem ismerte, csak ő.”