Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Ezután a seikh baja egyre súlyosodott, végre meghalt az öreg. A fiatalember maga kezével mosta meg, burkolta lepelbe és temette el társai mellé, aztán ott élt tovább a házban, amely mindenestül a tulajdonává lett. De örökösen zaklatott volt a lelke, egyre tűnődött a seikh titkán, és egy napon, amikor az öregek szavairól és figyelmeztetéséről gondolkodott, hogy ne nyissa ki az ajtót, egyszerre csak megszállta a vágy, hogy mégis megnézze, mi van ott. Felkelt, odament a megmutatott helyre, és addig keresgélt, míg meg nem találta azt a kis ajtót. Tele volt pókhálóval, és négy acél lakat zárta le. Mikor meglátta, eszébe jutottak a seikh óvó szavai, és elsietett onnan, pedig a lelke nagyon rá akarta vinni, nyissa ki az ajtót. Hét napig ellenállt, de a nyolcadikon erőt vett rajta a kíváncsiság, és azt mondta: „Feltétlenül ki kell nyitnom azt az ajtót, akármi lesz is belőle, elvégre a magasztos Alláh végzését és döntését nem tartóztathatja vissza semmi, és nem is történhet semmi az ő akarata nélkül.”