Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
És előhozta boltjából a kendőt, és a jelenlevők szeme láttára odaadta a műfoltozónak. Aztán elment feleségéért, pénzt ajándékozott neki és visszavette, miután nagyon mentegetőzött előtte, és bocsánatot kért Alláhtól. Nem tudta, mit művelt az az öregasszony.
Mikor pedig eljött a nyolcadik nap reggele, a király fia lépett be, keze nevelőjének, Esz-Szindibádnak kezében; megcsókolta a földet a király előtt, és a legékesszólóbb nyelven szólalt meg, dicsőítette a királyt, a vezíreket, és az ország nagyjait, köszönetet mondott nekik magasztaló szavakkal. Ott voltak a gyülekezetben a törvénytudósok, az emírek, a harcosok és a nép legelőkelőbbjei, és elcsodálkoztak a királyfi ékes beszédén, jól megválogatott, értelmes szavain. Ennek hallatára apja végtelenül megörült. Magához hívta fiát, megcsókolta szemei közt, aztán odaszólította nevelőjét, Esz-Szindibádot is, és megkérdezte tőle, miért hallgatott a fia hét napon át. A nevelő így felelt: „Urunk, én intéztem úgy, hogy ne beszéljen, mert féltem a halálától. Én, uram, tudtam mindent fiad születésétől fogva: megnéztem a horoszkópját, és az mindezt megmutatta nekem; de most, a király szerencséjére, a baj elhárult.”