Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról

Olvasási idő: 75 Perc

Két hónapig tartózkodott a parton, ahová a madár letette, gyötörte a vágy, hogy feleségéhez visszatérjen; és mikor egy éjjel álmatlanul, gyászban, töprengve virrasztott, egy hang szólalt meg – hallani lehetett, de látható nem volt senki -, és így beszélt: „Hová lett gyöngyéleted? Ó, jaj neked, jaj neked! Ami szép volt, elveszett, most kisírhatod szemed!” Keservesen sóhaj­tozott az ifjú, és elvesztette minden reményét, hogy valaha még visszatérhet királynőjéhez, és megint része lehet jótéteményeiben. Bement abba a szobába, ahol az öregek laktak, és most eszmélt rá, hogy azok is úgy jártak, mint ő, hogy ezért sírtak és gyászoltak. Most megbocsátott nekik. Gyásszal és fájdalommal eltelve ment be az ifjú az öregek lakószobájába, sírt, jajveszékelt, nem nyúlt ételhez-italhoz, nem kellettek neki illatszerek, nem nevetett többé, amíg végre meghalt, és az öregek mellé temették.