Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Másnap reggel az öregasszony elment a fiatal nőhöz, akivel már azelőtt összeköttetésben és ismeretségben volt; és azontúl mindennap megismételte nála látogatását, ottmaradt ebédre, vacsorára, és ennivalót vitt haza gyerekeinek. Az öregasszony tréfálkozott vele, szórakoztatta és a végén úgy elrontotta, hogy a menyecske már egy óráig se tudott meglenni nélküle. Valahányszor az öregasszony hazament, mindig vitt magával egy darab kenyeret is, megkente zsírral, meghintette borssal, és mindig odaadta egy kutyának, ez pedig az asszonyt lépten-nyomon követte hálából szívességéért és jóságáért. Egy napon nagyon megzsírozta és jó bőven megborsozta a kenyeret, és úgy adta oda a kutyának; de a bors könnyesre égette a szemét, úgyhogy a kutya nagy vonítva ment az öregasszony után. A menyecske ezen nagyon elcsodálkozott, és megkérdezte az öregasszonyt: „Mondd, anyám, miért sír ez a kutya?” Az pedig így felelt: „Jaj, lányom, ennek csodálatos a története. Ez a kutya fiatal nő volt, jó barátságban és pajtásságban éltem vele; gyönyörű teremtés volt, szép, mint a festett kép. Abban a városnegyedben, ahol lakott, egy fiatalember beleszeretett, és annyira erőt vett rajta a szerelem és a szenvedély, hogy ágynak esett tőle. Állandóan küldözgetett hozzá, szánja meg, könyörüljön rajta, de ő mindig elutasította. Jó tanácsokat adtam neki, mondogattam: »Lányom, tedd meg, amire kér, szánd meg, könyörülj rajta!« De nem fogadta meg tanácsomat. Végre a fiatalember elvesztette türelmét, elpanaszolta bánatát egyik barátjának. Együtt valami varázsszert készítettek a leánynak, beadták neki, és emberi alakjából átváltozott kutyává. Mikor látta, mi történt vele, milyen állapotba került, mire változott az alakja, rajtam kívül pedig nem talált teremtett embert, akinek panaszkodhatott volna, eljött a lakásomba, az én jóindulatomat kereste, kezemet-lábamat csókolta, sírt, zokogott. Én ráismertem, és mondtam neki: »Eleget figyelmeztettelek, de nem használt a jó tanács.« Csakhogy, kedves lányom, mikor ebben az állapotban láttam, megszántam, és ott tartottam magamnál még ebben a képében is. És valahányszor eszébe jut régi állapota, siratja a sorsát.”