Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Amikor a király az engedélyt megadta, így szólt hozzá: „Uram, királyom, ha neked ezer fiad volna, akkor sem vihetne rá a lelked, hogy az egyiküket megölesd egy rabnő szavára, akár igazat mondott, akár hazudott. Hátha ez csak fondorlat a részéről a te fiad ellen?” – „Mondd, vezírem – felelte a király -, talán jutott valami füledhez az asszonyok álnokságáról?” – „Igen, jutott” – felelte a vezír, és így mesélt:
Mese a királyról és vezírje feleségéről
Hallottam, ó, királyom, hogy volt egyszer egy király, aki szenvedélyesen szerette az asszonyokat. Mikor egy napon szobájában ült, pillantása egy csábítóan szép nőre esett, aki házának tetején üldögélt. Mihelyt meglátta, szerelemre gyulladt iránta, és megkérdezte kísérőitől, kinek a háza az. „Ezé meg ezé a vezíredé” – felelték. A király nyomban felkelt, és elhívatta azt a vezírjét. Amikor ez megjelent előtte, megparancsolta neki, menjen el birodalmának ebbe meg ebbe a tartományába, hogy ott szemlét tartson, aztán jöjjön vissza. A vezír útnak indult, ahogy a király parancsolta, és mihelyt eltávozott, a király valami ürüggyel bement a vezír házába.