A tengerjáró Szindbád utazásai
Az igazhivők fejedelmének, Harún ar-Rasíd kalifának idejében élt Bagdád városában egy ember: Szindbádnak hívták. Szegény sorban volt, és teherhordással kereste meg a kenyerét. Történt pedig egyszer, hogy igen súlyos csomagot vitt. Roppant meleg nap volt, majd leroskadt terhe alatt, csurgott róla a verejték, a hőség iszonyúan nyomasztotta. Épp egy kereskedő kapuja mellett haladt el: az utat a kapu előtt felsöpörték, megöntözték, ez egészen felfrissítette a levegőt. A kapu mellett pedig széles kőpad állt. A teherhordó lerakta a málhát a padra, hogy megpihenjen, és friss levegőt szívjon.
A kapun át tiszta szellő csapta meg az arcát, a kellemes illat és a hűs fuvallat nagy gyönyörrel töltötte el. Leült a pad szélére, bentről kihallatszottak pengő húroknak, lantnak futamai, szívderítő hangok és válogatott szavalatok. És hallotta a madarak dalát, amint dicsőítették Alláht – magasztaltassék az ő neve! – a legváltozatosabb hangokon, mindegyik a maga nyelvén, a gerlicéét és az ezerszavú csalogányét, a rigóét és fülemüléét, az örvös galambét és keravánét. Elcsodálkozott, és örömre vidult a szíve. Közelebb lépett a kapuhoz, és a ház bejáratánál egy óriási kertet pillantott meg, benne pedig szolgákat, rabszolgákat, inasokat, kísérőket látott, és sok mindent, amit csak királyok és császárok körül találni. És megcsapta a sokféle jó és nemes ételnek, finom italnak illata. Égnek emelve tekintetét, így szólt: „Dicsértessél, ó, Uram, Teremtőm, ó, Adományozó, aki elhalmozod azt, akit akarsz, és nem adsz számot tetteidről! Uram, Istenem, bocsánatot kérek tőled minden bűnömért, és megbánom előtted az én vétkeimet. Ó, Uram, nem lehet szót emelni a te bölcsességed és a te hatalmasságod ellen, mert te nem kérdezel senkit, csak cselekszel, és neked mindenre van hatalmad: magasztaltassék a te neved! Gazdaggá teszed, akit akarsz, és szegénnyé, akit akarsz, felmagasztalod, akit akarsz, és megalázod, akit akarsz. Nincs más isten, csak te! Milyen nagy a te fenséged, és milyen erős a te hatalmad, és milyen remek a te kormányzatod! Elhalmoztad jóságoddal szolgáid közül azt, akit te akartál. Ím, ennek a helynek gazdája bőven részesült a te adományaidban, élvezi a kellemes illatokat, a gyönyörködtető ételeket, a válogatott italoknak minden fajtáját. Mert bizony te a teremtményeidnek azt ítéled oda, amit akarsz, és amit számukra rendeltél. És egyik fáradt, a másik pihent, ez boldog, az pedig, mint én, a vesződség és megaláztatás teljében nyűglődik.” És ezt a verset szavalta: