Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
„Uram, királyom, szolgáltass nekem igazságot fiad ellen, és ne adj vezírjeid szavára, mert nem várhatsz semmi jót tőlük. Ne légy olyan, mint az a király, aki megbízott gonosz vezírjeiben.” – „Hogy volt az?” – kérdezte a király. És a lány így mesélt:
A királyfi és a ghúla
Hallottam, boldogságos, bölcs belátású király, hogy volt egyszer egy király, annak egy fia, akit igen szeretett; minden jóval elhalmozta, és összes többi gyereke fölé emelte. A fiú egy napon így szólt apjához: „Édesapám, szeretnék elmenni vadászatra.”
A király kiadta a parancsot, hogy készüljenek föl, és utasította egyik vezírjét, legyen fia szolgálatára, és az úton mindenben teljesítse kívánságát. A vezír előkészített mindent, amire a királyfinak az úton szüksége lehetett, és elindult vele szolgák, tisztek, apródok kíséretében a vadászatra; mentek, amíg el nem érkeztek egy fás, füves, forrásban és vadban gazdag berekhez. A királyfi itt a vezírhez fordult, és kijelentette, hogy ez a vidék nagyon tetszik neki. Ott is maradtak néhány napig, és a királyfi élte világát. Majd parancsot adott az indulásra, amikor hirtelen egy gazella ugrott eléje, amely eltévedt a nyájától. A királyfit elfogta a vadászszenvedély, nagy vágya támadt, hogy zsákmányul ejtse a vadat. Odaszólt a vezírnek: „Utánavágtatok ennek a gazellának.” – „Tégy úgy, amint jónak látod!” – felelte a vezír. A királyfi pedig űzőbe vette a gazellát, egymaga kergette az egész napon át estig; mikor az éj beállt, a gazella egy sziklás helyre futott fel, a királyfira meg ráborult a sötétség. Vissza akart fordulni, de nem találta meg az utat. Csüggedés szállta meg a lelkét, és nyeregben maradt, amíg a reggel fel nem virradt. Egészen vigasztalanul folytatta azután útját, aggodalmak közt, éhesen, szomjasan, nem tudta, merre kell mennie.