Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Mikor a fiatalasszony a királyt megpillantotta és felismerte, felugrott, megcsókolta kezét-lábát, és istenhozottal üdvözölte. Azután távolabb vonult tőle, szorgoskodott, hogy jól kiszolgálja, és megkérdezte: „Ó, mi urunk, mi az oka áldott eljövetelednek, amelyre én nem vagyok méltó?” A király így felelt: „Az oka az, hogy szeretlek, és vágyom rád – az hozott ide.” Az asszony ismét megcsókolta a földet színe előtt, és így szólt: „Ó, urunk és parancsolónk, én nem vagyok arra se méltó, hogy a király szolgájának szolgálója legyek; hogyan részesülhetek hát abban a szerencsében, hogy ilyen magas rangot foglaljak el nálad?” A király most kinyújtotta kezét az asszony felé, de ő azt mondta: „Ezt még mindig megkaphatjuk; most légy egy kis türelemmel, ó, király: maradj ma egész nap nálam, mindenekelőtt valami ennivalót készítek.”