Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Este hazajött a kereskedő, a fiatalasszony férje, leült a szőnyegre, és az asszony behozta neki a vacsorát. Mikor megette és jóllakott, megmosta a kezét, aztán ledűlt a párnára. De a kendőnek egy csücske kikandikált a párna alól, a férj előhúzta, megnézte, ráismert. Gyanút fogott, és behívta a feleségét. Megkérdezte tőle: „Honnan van ez a kendő?” Az asszony égre-földre esküdözött, hogy nem járt ott senki a férjén kívül. A kereskedő hallgatott, mert félt a botránytól, és azt mondta magában: „Ha ezt a kaput feltárom, egész Bagdád előtt szégyenben maradok.”
Mert a kereskedő a kalifa benső köréhez tartozott, úgyhogy nem tehetett jobbat, mint hogy hallgasson. Nem tett tehát egy szóval se szemrehányást feleségének – akinek neve Mahzija volt -, hanem magához hívta, és azt mondta neki: „Azt hallottam, hogy anyád betegen fekszik, szívrohamot kapott: az asszonyok már körülötte vannak és siratják. Azt parancsolom hát, hogy menj el hozzá.”