Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Egy napon, amint így foglalatoskodott, egyszerre csak rabszolgák jelentek meg a kertben; szőnyegekkel és edényekkel megrakott öszvéreket vezettek. Megkérdezte tőlük, mit jelent ez, mire azt felelték, hogy ma a király leánya kíván a kertben üdülni. A királyfi most elment, ékszereket és szép ruhadarabokat vett magához, hazulról hozta mind. Visszament a kertbe, leült egy sarkában, kiteregette maga elé válogatott kincseit, aztán elkezdett reszketni: úgy tett, mintha teljesen elgyengült öregember volna.
Egy kis idő múlva rableányok és eunuchok jelentek meg, és csoportjuk közepén a királyleány, mint a hold a csillagok közt. Bejárták a kertet, gyümölcsöt szedtek, és kitűnően töltötték idejüket. Egyszer csak egy embert pillantottak meg, valamelyik fa alatt, odamentek hozzá – a királyfi volt -, látták, hogy egy vénséges vén ember, keze-lába reszket, előtte ékszerek és fejedelmi kincsek. Nagyon elcsodálkoztak láttára, és megkérdezték, miféle ékszerek ezek, és mit akar velük csinálni. Azt felelte nekik: „Ezekkel az ékszerekkel feleségül akarom venni valamelyiteket.” Jót nevettek ezen és megkérdezték: „Ha elvetted, mit csinálsz vele?” Így felelt: „Egyszer megcsókolom, aztán útjára engedem.”