Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
A negyedik napon ismét megjelent a leány a király előtt, megcsókolta a földet, és így szólt: „Ó, boldogságos és bölcs belátású király, világosan feltártam előtted jogos kívánságomat, de te zsarnok módon bánsz velem, és elmulasztod, hogy megtorold a rajtam esett sérelmet, mert sértőm a te fiad, akit szíved szeret; de majd Alláh – magasztaltassék a neve! – meg fog segíteni ellene, ahogy egy királynak fiát a vezírje ellen megsegítette.” – „Hogy volt az?” – kérdezte a király.
A leány ezt mesélte:
A két csodaforrás
Hallottam, ó, király, hogy élt régi időkben egy király és annak fia, a király egyetlen gyermeke. Mikor ez a fiú felnőtt, eljegyezte magát egy másik király leányával, aki gyönyörűséges szép leány volt. Ezt a leányt unokatestvére már régebben megkérte apjától, de a leánynak a fiú nem tetszett, nem kívánt hozzámenni. Mikor unokafivére megtudta, hogy máshoz megy feleségül, elfogta a féltékenység, és elhatározta, hogy megvesztegeti a vőlegény apjának vezírjét. Gazdag ajándékot és tekintélyes pénzösszeget küldött neki, és arra kérte, eszeljen ki valamit, hogy a királyfit eltegye láb alól, valami fondorlatot, ami vesztét okozza, vagy pedig rábeszéléssel térítse el szándékától, hogy feleségül vegye a királyleányt. És hozzátette: „Ó, vezír, csak azért teszem ezt, mert olyan féltékeny vagyok unokahúgomra.” Mikor az ajándék megérkezett a vezírhez, ez elfogadta, és visszaüzent neki: „Nyugodj meg, és hűtsd le szemed forróságát; én mindent megteszek, amit kívánsz.”