Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
A fiatalasszony bebocsátotta a házába, az öregasszony köszöntötte, és áldást kért rá. Aztán fogta az edényt, elment a félreeső helyre, elvégezte a mosakodást és az imádkozást. Aztán bement a fiatalasszonyhoz, és azt mondta neki: „Azt hiszem, édes lányom, hogy cselédeid jártak abban a helyiségben, ahol imádkoztam, mert be van piszkolva. Mutass nekem más helyet, ahol imádkozhatok, mert az ott elmondott imám kárba veszett.” A fiatalasszony most megfogta az öregasszonyt kezénél, és így szólt: „Anyám, gyere be, és imádkozzál az én szőnyegemen, amin a férjem szokott ülni.” Az öregasszony leborult a szőnyegre, elmondta az imát, fohászkodott, elvégezte a rekát,[1] és mikor a fiatalasszony nem nézett oda, észrevétlenül a párna alá dugta a kendőt. Mikor pedig végzett, felkelt, áldást mondott az asszonyra és elment.