Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
A királyfi felkelt, megcsókolta és odaadta neki az ékszert meg a ruhákat, ők pedig hazamentek.
De mikor a királyleány látta, micsoda ékszereket és ruhákat ajándékozott rableányainak, azt mondta magában: „Én jobban megérdemelném mindezt; ilyen értékes kincs semmiképp sem ártana nekem.”
És másnap reggel egyedül ment el hazulról, rableánynak öltözve, egészen titokban. Elment az öreghez, és amikor odaért hozzá, megszólította: „Seikh, én a király leánya vagyok. Elvennél engem feleségül?” – „Készséggel és örömest” – szólt a királyfi, aztán előszedte a ruhákat és az ékszereket, sokkal többet és sokkal drágábbakat, mint az eddigiek, odaadta neki, aztán felkelt, hogy megcsókolja. A leány biztonságban érezte magát, és egészen nyugodt volt. De mikor a herceg odalépett, erős kézzel megragadta a leányt, leteperte a földre, és elvette leányságát. Aztán így szólt hozzá: „Nem ismersz meg?” – „Ki vagy te?” – kérdezte a lány. „Én Behrám vagyok – felelte -, a perzsa király fia, aki megváltoztattam külsőmet, otthagytam családomat és országomat teérted.”