Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Mikor elment a varga műhelyéből, látott egypár embert együtt ülni; valamit játszottak. Ő is közéjük ült nagy bajában, bánatában, és kérte, engedjék meg, hogy velük játszhasson. Játszott velük, ők nyertek, és azt követelték tőle, hogy vagy a tengert igya ki, vagy minden pénzét adja oda. A kereskedő felkelt, és kérte, adjanak neki másnapig haladékot. Aztán elment, és nagyon nekibúsult azon, amit csinált, és nem tudta, mitévő legyen.
Tépelődve, bánatosan ült a város egy helyén, amikor egyszerre csak az az öregasszony jött arra. Meglátta a kereskedőt és megszólította: „Biztosan jól megjáratták veled a város lakosai, mert látom, hogy olyasvalami esett meg veled, ami elbúsít.” A kereskedő elejétől végig mindent elmondott neki, ami vele történt. Az asszony megkérdezte: „Ki szedett rá téged a szantálfával? Hisz nálunk a szantálfa egy ratljának[2] tíz dinár az ára! De adok egy tanácsot; remélem, hogy ezzel mindent rendbe hozhatsz. Éspedig: menj el ehhez meg ehhez a kapuhoz, ott egy vak seikh lakik; járni se tud, de okos, bölcs, ügyes, szemes. Mindenki eljár hozzá ügyes-bajos dolgával, és mindenkinek tud jó tanácsot adni, ami segít a baján, mert ő jártas minden cselvetésben, boszorkányságban és mesterkedésben. Ez az ember egy csaló bandához tartozik, és az alvilági nép nála gyűlik össze minden éjjel. Menj oda, bújj el ott a zsarolóid elől; hallgasd meg, mit beszélnek a seikhnél, úgyhogy ne lássanak; majd elmondanak eseteket azokról, akik túljártak mások eszén, meg, akiket rászedtek. Talán hallasz tőlük valami ötletet, amely téged is megszabadít zsarolóidtól.”