Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Mert a fiatalasszony tudott olvasni. Mikor elolvasta a levelet, és tudomásul vette mindazt, amit az ifjú érzelmeiről, szerelméről, vágyairól írt neki, felelt a levélre, és azt írta, hogy ő még nagyobb szerelembe esett. Aztán a háznak egy ablakához ment, onnan nézett le az ifjúra, és dobta le neki a választ, egyre növekedő szerelemmel. A királyfi, mikor meglátta, odament az ablak alá, és felszólt az asszonynak: „Bocsáss le egy fonalat, hogy ráköthessem ezt a kulcsot; őrizd meg.” Az asszony lebocsátotta a fonalat, a királyfi rákötötte a kulcsot. Mikor visszament a vezírekhez, panaszkodott nekik, milyen szerelmes lett abba a fiatal nőbe, és hogy nem tud élni nélküle. Az egyik vezír megkérdezte, mit parancsol, mit tegyenek? A királyfi így felelt: „Azt kívánom, tégy engem egy ládába, és helyezd a ládát letétbe annál a kereskedőnél a kertes házban. Mondd, hogy a láda a tied. Ha aztán a célomat elértem annál az asszonynál, néhány nap múlva kérd vissza a ládát.” A vezír azt felelte: „Készséggel és örömest.”