Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Ezalatt a fiatalember felébredt mámorából, és látta, hogy a nő nincs mellette, de boldog volt azzal, amit kapott, boldog, hogy vágyát elérte. Az öregasszony eljött hozzá, üdvözölte és így szólt: „Mit szólsz ahhoz, hogyan megcsináltam?” – „Nagyszerűen megcsináltad, okosan kieszelted” – felelte az ifjú. De ekkor így szólt az öregasszony: „Most pedig gyere, tegyük jóvá, amit elrontottunk, és adjuk vissza ezt a fiatalasszonyt a férjének, mert mi vagyunk az okai, hogy szakítottak.” – „És hogy csináljuk ezt?” – kérdezte az ifjú. „Menj el a kereskedő boltjába – felelte az öregasszony -, ülj le, köszöntsd, én majd elmegyek az üzlet előtt, te pedig, mihelyt meglátsz, rohanj ki a boltból, essél nekem, fogj meg, ráncigálj ruhámnál fogva, szidjál össze, fenyegess, követeld rajtam a fátyolkendőt, és mondd a kereskedőnek: »Uram, emlékszel arra a fátyolkendőre, amelyet ötven dinárért vettem nálad? Ezt a kendőt egy rabnőm magára vette, valahogy elégette egy sarkát, és odaadta ennek az öregasszonynak, vigye el valakihez, hogy javítsa ki. Az öreg elvette a kendőt, elment vele, és én azóta nem láttam mostanáig.«” A fiatalember így felelt: „Készséggel és örömest.”