Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
„Azt állítod, hogy van az égben egy istened, aki mindenlátó és mindenható.” – „Igen – felelte a királyfi -, nincs is más, csak ő!” – „Akkor hát imádkozzál hozzá, talán megszabadít tőlem.”
Most a királyfi az ég felé emelte szemét, és szíve mélyéből fohászkodott megszabadulásért: „Hozzád fordulok, ó, istenem, segítségért az én nagy bajomban” – és kezével a leány felé intett. A leány a földre zuhant, szénné égve. A királyfi magasztalta Alláht, és köszönetet rebegett neki. Útját pedig tovább folytatta, és Alláh – dicsértessék az ő magasztos neve! – átsegítette minden nehézségen, rávezette a helyes útra, úgyhogy a királyfi visszakerült apjához, a királyhoz, aki már nem is remélte, hogy élve viszontlátja. Mindezt a vezír főzte ki, aki azért kísérte el a királyfit útjára, hogy elveszítse, de a magasztos Alláh megmentette.