A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

Én tovább haladtam a hegycsúcson a botra támaszkodva, és elgondolkozva a két ifjún. És íme! Kígyó csúszott elő a hegy belsejéből, szájában embert tartott, derekáig már el is nyelte. Az pedig kiáltozott és szólott: „Akárki megszabadít engem, azt Alláh is megszabadítja minden nehézségben!” Én hát a kígyó felé tartottam, és fejen sújtottam az aranyvesszővel. Erre kivetette szájából az embert. Az ember pedig odajött hozzám, és így szólt: „Mivel te sza­badítottál meg a kígyótól, ezentúl el nem hagylak: társam lettél ezen a helyen!” Így feleltem: „Alláh hozott.”

Ekkor embercsoport közeledett felénk, és köztük volt az is, aki vállán hordozott, és repült velem. Odamentem és mentegettem magam előtte udvarias beszéddel, de szemrehányást is téve neki ezekkel a szavakkal: „Jó barátok nem így viselkednek egymással szemben.” Az ember így felelt: „Te vesztünket okozhattad volna Alláh dicséretével, amikor a hátamon vittelek.” Azt feleltem: „Ne nehezteljetek rám, amiért nem tudtam, milyen következményei lesznek a dicséretnek, de ígérem, nem ejtem ki a repülés alatt Alláh nevét, ha újból veled mehetek.” Beleegyezett hát, hogy magával visz, de kikötötte, hogy amíg a hátán vagyok, nem említem Alláh nevét, és nem dicsérem őt. Aztán hátára vett, és elrepült velem, mint előbb, amíg el nem jutott velem hajlékomba, ahol viszontláthattam feleségemet.