A tengerjáró Szindbád utazásai
A tengerjáró Szindbád első meséje,
vagyis az első utazás
Tudjátok meg, ó, nemes uraim, hogy apám kereskedő volt, mégpedig a legelőkelőbb és leggazdagabb polgárok közül. Még kisgyerek voltam, amikor meghalt, és rám hagyta a vagyont, az ingatlanokat meg a majorokat. Felnőttem és rátettem mindenre a kezemet, finom ételeket ettem, finom italokat ittam, fiatalemberekkel barátkoztam, finom öltözékekben cifrálkodtam, barátaimmal és társaimmal csavarogtam, és azt hittem, hogy ez örökké fog tartani, és hasznomra lesz. És így folyt ez az élet jó darab ideig. Egyszer aztán mégis megjött az eszem: felocsúdtam léhaságomból, és észrevettem, hogy a sok kincs – volt, nincs, a sok szép ezüst elszállt, mint a füst; s amim volt, elvándorolt. Rémület és elképedés fogott el, és arra gondoltam, amit régente apámtól hallottam Salamonról, Dávid fiáról – béke legyen velük! -, aki azt mondta, hogy három dolog van, ami jobb, mint másik három: jobb a halál napja, mint a születés napja, élő kutya jobb, mint halott oroszlán, és jobb lenn a sírban, mint szegénységben, kínban. Előkerestem, ami holmim, ruhám megmaradt, és eladtam, aztán eladtam ingatlanaimat is, és mindent, ami még birtokomban volt. Összesen háromezer dirhemért. Elhatároztam, hogy beutazom az emberek országait, megemlékezve a költő szavairól, aki azt mondta: