A tengerjáró Szindbád utazásai
Menj! mentsd meg lelkedet, szakítsd el láncaid,
Hagyd el hajlékodat, mint holtak boltjait.
Menj! lelsz még jobb hazát, jobb földet, szebb szerelmet,
De nem találsz sehol más lelket, mint a lelked.
Kár volna félelemmel gyötörni szívedet
A gond is elröpül, akár az életed.
Lelked nyugodt legyen, kövesd az ősi sorsot,
Halálod ott leled, ahol megírja sorsod.
A titkodat ne bízd követre vagy barátra,
Lelkénél nem lehet embernek hűbb barátja.
Elindultam a tutajjal a folyón, azon elmélkedve, vajon hogyan fordul a sorsom, és elérkeztem arra a helyre, ahol a folyó betorkollik a hegybe. Odakormányoztam a tutajt, és mély sötétségbe kerültem. A tutaj tovább vitt a víz folyásával, a barlang olyan szűk volt, hogy a tutaj szélei a sziklákba ütköztek, a fejem pedig a boltozatba verődött. Visszafordulni innen lehetetlen volt, szidtam hát magamat azért, amit tettem, és így szóltam: