A tengerjáró Szindbád utazásai
Ámde egyikünk így szólt: „Ide hallgassatok, testvéreim. Eszeljünk ki valami tervet, hogy ölhetnénk meg a szörnyeteget, és szabadítanánk meg magunkat a szenvedéstől, hogyan szerezhetnénk az igazhivőknek nyugtot zsarnoksága és erőszaka elől.” Ekkor így szóltam hozzájuk: „Figyeljetek rám, testvéreim. Ha meg kell neki halnia, akkor elsősorban ezeket a szálfákat meg valamennyit ebből a tüzelőfából hordjunk le a tengerpartra, és építsünk belőle tutajt; ha aztán valami módon megöltük őt, a tutajra szállunk, és vitetjük magunkat a tengerrel, ahová Alláh akarja, vagy itt várjuk meg, amíg hajó vetődik a sziget felé, és felvesz bennünket. Ha nem is sikerül őt meggyilkolnunk, akkor is tengerre szállunk tutajunkon, jóllehet vízbe fúlunk, de legalább nem vágnak le és sütnek meg nyárson. Ha megmenekülünk, életet nyerünk, ha meg tengerbe veszünk, mártírhalált halunk.” Mindnyájan így feleltek: „Mindenre van bölcsen gondod! Úgy cselekszünk, amint mondod.” Megegyeztünk a tervben, és mindjárt hozzá is láttunk, hogy valóra váltsuk. Fát hordtunk ki a várból, és tutajt építettünk belőle, és a parthoz kötöttük. Mikor valami élelmet is szereztünk a tutajra, megint visszatértünk a várba. Estefelé egyszerre csak megremegett alattunk a föld, és a fekete rém, mint mérges eb közeledett felénk, összevissza forgatott bennünket, végigtapogatott egyikünket a másik után, aztán egyet felkapott közülünk, és úgy bánt el vele, mint a másik kettővel.