A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

És amikor az utasok meghallották a kapitány szavait, fejvesztetten menekültek a hajóra, hátrahagyva holmijukat, felszerelésüket, csomagjaikat meg a parázstartó fazekukat. És voltak, akik eljutottak a hajóra, voltak, akik már nem érték el, mert a sziget valóban megmozdult, lemerült a tenger fenekére, mindennel együtt, ami rajta volt, és összezárult fölötte a tenger habja, melynek fodrát a bősz ár veri-csapja. Én is azok közé tartoztam, akik a szigeten rekedtek, és beleestem a tengerbe, de Alláh – magasztaltassék a neve! – megóvott és megmen­tett a vízbefúlástól; felém küldött egy nagy fadézsát, olyant, amilyenben a mosást végezték; belekapaszkodtam és ráültem az édes élet megtartásának ösztönéből, és rugdostam a vizet, lábamat használva evezőnek; a habok játéka jobbra-balra dobált. A hajó kapitánya ezalatt felvonatta a vitorlákat, tovább indult a szerencsésen feljutottakkal, és mit sem törődött azokkal, akik a tengerbe estek. Én meg néztem-néztem a hajót, amíg el nem tűnt a szemem elől. Most már bizonyos voltam abban, hogy végem van. Ilyen helyzetben szállt rám az éjszaka, és így maradtam a következő nap és éjjel. De kedvezett a szél meg a hullámverés, és partot értem egy magas sziget alatt. A parti fák a tenger fölé hajoltak, belekapaszkodtam hát az egyik ágba, és összeszedve maradék erőmet, felkapaszkodtam a szigetre. Most vettem csak észre, hogy a lábam megdagadt a halak harapásaitól, nem is éreztem mást, csak kétségbeesést és fáradtságot. Lerogytam a szárazföldre, mint egy hulla; elvesztettem eszméletemet, és ájultan ottmaradtam fekve a következő napig. Mikor a nap fejem fölé emelkedett, magamhoz tértem. Nagyon fájt a dagadt lábam, és igen elbúsított a helyzetem. Hol a földön kúsztam, hol térdeimen vánszorogtam. A szigeten volt elég gyümölcs és édesvízforrás, így tengettem az életemet sok napon és éjen át. Lassan újra megerősödtem, visszatért belém a lélek bátorsága, és a mozgás képessége. Elmélkedni kezdtem, bejárva a sziget partjait, kóboroltam a fák között, megcsodálva, amit Alláh – magasztaltassék a neve! – teremtett.