Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc Azt mesélik, hogy élt Kínának egy városában egy szegény szabómester. Fia, akit Aladdinnak hívtak, kicsi kora óta semmirevaló, mihaszna gyerek volt. Amikor tizedik évébe lépett, a szabó valami mesterségre szerette volna fogni. Minthogy azonban nem volt rá pénze, hogy finom mesterségre, tudományra vagy más foglalatosságra taníttassa, odavette hát maga mellé a műhelybe, hogy ő tanítsa ki a szabómesterségre. De a fiú csak haszontalan, semmirekellő maradt, csupán arra volt kedve, hogy a környékbeli gyerekekkel játsszon; ki nem állta, hogy az egész napot a műhelyben töltse, és csak azt a pillanatot leste, mikor húzza ki apja a lábát, hogy valami elintéznivaló után fusson, vagy valamelyik vevőjéhez elmenjen, máris kereket oldott, és a kertekben csavargott a többi vásott suhanc, magafajta inasgyerekek társaságában. Így ment ez folyton-folyvást, szülei szavát nem fogadta meg, és a mesterségben sem vitte semmire. Apja annyira emésztette magát, annyit bánkódott fia haszontalanságán, hogy bele­betegedett és meghalt. De a kis Aladdin csak nem változott meg. Az anya sokat gondolkodott a sorukon: az ura meghalt, a fia semmirekellő, naplopó; eladta hát a műhelyt mindenestül, és fonalfonásba kezdett; így akarta keze munkájával a maga meg Aladdin fia kenyerét meg­keresni. Ez pedig, amint érezte, hogy kikerült a szigorú apai kéz alól, még csak neveletlenebb, haszontalanabb lett, sőt arra is rákapott, hogy már csak enni járt haza. Amikor Aladdin tizenöt éves lett, egy napon az utcán üldögélt, és az utcagyerekekkel játszott. Arra járt éppen egy mór dervis, szemügyre vette Aladdint, végignézte tetőtől talpig, tüzete­sebben, mint a társait. Ez a dervis a legtávolabb nyugatról származott. Varázsló volt, és bűbájosságával hegyeket tudott egymásra halmozni, és a csillagjóslásban is jártas volt. Alaposan megnézte Aladdint, és így szólt magában: „Ez a fiú az, akit keresek. Igen, ez az! Hogy őt felkutassam, egyenesen azért hagytam el a hazámat.” Félrehívta az egyik gyereket, és kikérdezte Aladdinról: kinek a fia, és megtudott róla és körülményeiről mindent. Azután odalépett Aladdinhoz, félrevonta és azt kérdezte tőle: „Fiam, nem te vagy ennek és ennek a szabónak a fia?” – „Igenis, én vagyok, uram – felelte a fiú -, de apám már régen meghalt.” Amint ezt a mór varázsló meghallotta, ráborult Aladdinra, ölelte-csókolta, és úgy sírt, hogy könnyei csak úgy patakzottak az arcán. Aladdin nem tudta mire vélni a mórnak ezt a viselkedését és megkérdezte: „Miért sírsz, uram? És honnan ismered apámat?” A dervis szomorú, elcsukló hangon felelte neki: „Fiam, hogy kérdezhetsz ilyet? Mikor apádnak, az én testvéröcsémnek halála hírét hallom tőled? Igen, a te apád az én testvéröcsém volt! Most érkeztem ide messze földről, és azt reméltem, hogy viszontlátom őt. Micsoda boldogság lett volna! És most azt hallom tőled, hogy meghalt! Ó, a vér nem válik vízzé: itt a sok gyerek között mindjárt rajtad akadt meg szemem, pedig édesapád, amikor egymástól elváltunk, még házas sem volt.” A mór varázsló így beszélt tovább Aladdinhoz, a szabó fiához: „Fiam, Aladdin, lám a sors megtagadta tőlem, hogy vigaszt és örömet találjak apádban, az öcsémben, pedig de reménykedtem, hogy hosszú távollétem után viszontlátom, mielőtt meghalok! Ó, jaj, hogy a szétválasztó balsors elrabolta tőlem! De végzetét senki sem kerülheti el, és amit a felséges Alláh rendelt, az ellen nincs segítség. – Aztán megfogta Aladdin kezét, és így folytatta: – Fiam, most már csak te vagy egyetlen vigaszom, apád helyét te foglalod el. Aki utódot hagy maga után, az nem halt meg, fiam!” Aztán zsebébe nyúlt a varázsló, tíz dinárt húzott elő, és e szavakkal adta át Aladdinnak: „Fiam, merre van a házatok, és hol van anyád, öcsém felesége?” Aladdin kézen fogta, és elvezette a házukhoz. A varázsló most így szólt hozzá: „Fiam, fogd ezt a pénzt, és vidd édesanyádnak; add át neki üdvözletemet, és beszéld el neki, hogy nagybátyád megérkezett messze földről. Alláh engedelmével holnap elmegyek hozzátok, hogy személyesen is köszöntsem anyádat, lássam a házat, ahol öcsém lakott, és hogy sírját is meglátogassam.” Aladdin kezet csókolt a mórnak, és örömrepesve sietett az anyjához.