A tengerjáró Szindbád utazásai
Mihelyt megpillantottam, megtetszett nekem. Kölcsönösen megszerettük egymást, és vele maradtam jó ideig végtelen örömben és boldogságban. Apját aztán magához szólította Alláh – magasztaltassék a neve! Előkészítettük tetemét a sírbatételre és eltemettük. Én pedig rátettem kezemet birtokára: minden rabszolgája, egész cselédsége az én rendelkezésemre állt. A kalmárok beiktattak a hivatalába, mert ő volt a főnökük, és mindenki csak az ő tudtával és beleegyezésével vásárolhatott, mivelhogy ő volt a seikhjük; most pedig én kerültem a helyére.
Amint érintkezésbe léptem a város lakóival, azt vettem észre, hogy állapotuk minden hónapban megváltozik: szárnyuk nő, és vele az ég felső rétegeiben röpködnek; a városban csak a gyermekek és az asszonyok maradnak. Így szóltam hát magamban: „Ha eljön a hónap első napja, megkérek egyet közülük, talán elvisz magával oda, ahová ők mennek.” És amikor elérkezett a következő hónap első napja, a formájuk megváltozott, odamentem az egyikhez, és így szóltam hozzá: „Könyörgök néked Alláh nevében, vigyél magaddal, hogy én is élvezhessem a kirándulást, és visszatérhessek veled.” Ő így felelt: „Ez lehetetlen.” De én addig esengtem, amíg engedett a kérésemnek, belekapaszkodtam, és felemelkedett velem a levegőbe.