A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

Megfigyeltem, hogy a városbéliek apraja-nagyja nemes és szép lovakon lovagol, de nyerget nem használnak. Elcsodálkoztam ezen, és megkérdeztem a királyt: „Mi az oka annak, uram, királyom, hogy nem lovagolsz nyeregben? Hisz a lovas kényelmesebben ül úgy, és többet nyer erőben.” A király így felelt: „Mi az a nyereg? Soha életünkben se nem láttunk, se nem hallottunk ilyen dolgot!” Ekkor így szóltam: „Megengeded, hogy nyerget készítsek neked; hadd lásd, mit ér?” – „Csak csinálj” – felelte a király. Ekkor én azt mondtam: „Hozass nekem fát.” Rögtön megparancsolta, hogy adjanak meg nekem mindent, amit akarok, én pedig egy ügyes asztalost kértem, azt magam mellé ültettem, és megtanítottam a nyereg vázának készítésére. Aztán gyapjút vettem, szétfosztogattam és nemezt csináltam belőle. Majd bőrt sze­reztem, bevontam vele a vázat, és simára fényesítettem. Aztán a kengyelvashoz való ken­gyelt meg a hevedernek való szíjakat szereltem föl rá, kovácsot hívattam, annak megmagya­ráztam a kengyelvasat, és ő pompás kengyelvasat kalapált. Ezt én még kicsiszoltam, befuttattam cinnel, és selyemrojttal díszítettem. Aztán mentem, elővezettem a király egyik legjobb lovát, fölnyergeltem, a nyeregbe akasztottam a kengyelvasat, és így vezettem a király elé. A királynak megtetszett a dolog, és egészen elragadtatva hálálkodott nekem: aztán felült a lóra, és igen megörült a nyeregnek. Gazdagon megajándékozott művemért. Amint vezírje meglátta, hogy nyerget csináltam a királynak, ő is ugyanolyat kért tőlem, utána meg jöttek az ország nagyjai és mind az előkelőségek, és szintén kértek nyerget. Én pedig sok nyerget csináltam, és eladtam őket az ország nagyjainak és az uraknak, úgyhogy tömérdek pénzt kerestem, és a királynál, környezeténél tisztességben és becsülésben álltam.