A tengerjáró Szindbád utazásai
Egy napon sorsomon tűnődve ültem a tengerparton, egyszerre csak látom, hogy egy hajót ringat a tenger habja, melynek fodrát a bősz ár veri-csapja. Fogtam az egyik fehér halotti leplet, botra kötöttem, és a leplet lobogtatva szaladtam végig a parton, amíg figyelmesek nem lettek rám. Közelebb jöttek a hajójukkal, meghallották kiáltozásomat, és csónakot küldtek értem.
Amint a tengerészek a közelembe értek, megkérdezték: „Ki vagy? Miért ülsz itt, és hogy kerültél erre a hegyre; mert még soha nem láttunk embert ezen a vidéken.”
Elmondtam nekik, hogy kereskedő vagyok, hogy a hajó, amelyen utaztam, elsüllyedt, holmimmal együtt egy deszkára kapaszkodtam, és Alláh – magasztaltassék a neve! – erre a partra segített poggyászostul nagy munka, sok ügyesség és rettentő fáradságok árán. Felvettek a csónakba, bevitték mindazt a holmit is, amelyet a barlangból hoztam, ruhákba meg lepedőkbe bekötve, és eleveztek. A hajón a kapitány elé vezettek; a holmim mindig velem volt. A kapitány megkérdezte: „Hallod-e, te ember, hogy kerültél erre a helyre? Itt egy óriási hegy van, mögötte hatalmas város. Egész életemben járom ezt a tengert, számtalanszor hajóztam el a hegy mellett, de sohasem láttam rajta egyebet, mint vadállatokat és madarakat.” És én így feleltem: „Kereskedő vagyok; egy nagy hajón utaztam, hajótörést szenvedtem, és vízbe estem. Ráültem a hajó roncsának egy deszkájára, és a végzet meg a jószerencsém segítségemre volt, hogy portékámmal együtt, amit itt látsz, ki tudtam mászni erre a hegyre. És vártam, hogy valaki erre járjon, és magával vigyen.” Nem szóltam semmit arról, ami a városban történt velem, mert attól tartottam, hogy a hajón lehet valaki abból a városból. Akkor aztán a hajó gazdája részére előszedtem néhány darabot kincseimből, és azt mondtam neki: „Uram, neked köszönhetem megszabadulásomat erről a hegyről; fogadd el tőlem ezt viszonzásul azért, amit velem tettél.” De nem fogadta el, hanem azt mondta: „Mi senkitől nem fogadunk el semmit. Ha meglátunk egy hajótöröttet a tenger partján vagy valamelyik szigeten, magunkhoz vesszük, etetjük-itatjuk, és ha meztelen, felöltöztetjük. Mikor pedig elérkezünk a biztonság révébe, megajándékozzuk a magunkéból, szívélyesen és kedvesen bánunk vele – Alláh nevében -, magasztaltassék az ő neve!” Így szólt, és én hosszú életéért fohászkodtam.