A tengerjáró Szindbád utazásai
Aztán elgondolkozva így szóltam: „Ahogy ennek a folyónak eredete van, úgy torkolatának is kell lennie, valahol, talán lakott vidéken, megint napvilágra kell kerülnie.”
Legokosabbnak véltem hát, ha kis tutajt készítek magamnak, akkorát, hogy ráülhessek, lemegyek, leeresztem a folyóra, és elindulok vele. Ha sikerül, megmenekülök, és kijutok a bajból Alláh engedelmével – magasztaltassék a neve! -, és ha nincs mód rá, hogy megmeneküljek, jobb lesz a folyóban lelni halálomat, mint itt ezen a helyen. És sóhajtoztam sorsomon. Aztán fölkerekedtem, fadarabokat gyűjtöttem a sziget kínai és kamári áloéfáiból. És összekötöztem őket a hajóroncsok köteleivel. Aztán egyenes deszkákat hoztam a hajódeszkákból, és a fákra raktam. A tutajt a folyó szélességéhez méreteztem, azaz keskenyebbre csináltam, mint a folyó, és jó erősen összekötöztem. Magamhoz vettem egy csomót azokból a drágakövekből, ékszerekből, kincsekből és nagyszemű gyöngyökből, amelyek mint a kavics hevertek szerteszét, meg egyéb értékes dolgokat, amik a szigeten voltak, odahordtam a nyers, tiszta, remek ámbrából is annyit, amennyit tudtam, felraktam a tutajra mindent, amit a szigeten összegyűjtöttem, és magammal vittem eleségem maradékát. Aztán lebocsátottam a tutajt a folyóra, két fadarabból evezőformát csináltam, és a költőnek szavai szerint cselekedtem: