A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

Így utaztunk és kereskedtünk, amikor egy napon egy nagy, lakatlan szigethez értünk. Egy lélek se mutatkozott rajta: elhagyott, kietlen volt, csak egy óriási fehér kupola emelkedett rajta. Kikötöttünk, hogy szórakozzunk a megtekintésével, és láttuk, hogy egy nagy rúkh-tojás. A kalmárok partra szálltak, jókedvűen nézegették, mert nem tudták, hogy rúkh-tojás, és köveket verdestek hozzá. A tojás behorpadt, nagy mennyiségű folyadék ömlött ki belőle, és előtűnt benne a rúkh-fióka. Kihúzgálták a héjából, megölték és bőséges húst zsákmányoltak belőle. Én akkor a hajón voltam, és nem tudtam a dologról, mert nekem nem szóltak róla semmit. De az egyik utas így szólt hozzám: „Ó, gazdám, kelj fel és gyere, nézd meg azt a tojást, amelyikről mi azt hittük, hogy kupola.” Fölkeltem hát és megnéztem, épp amikor a kalmárok feltörték a tojást. Odakiáltottam nekik: „Ne tegyétek ezt, mert eljön a rúkh, és elpusztítja hajónkat, elveszít bennünket.” De ők nem hallgattak szavaimra. Hát egyszerre csak eltűnt a nap, sötét lett, és felhő került fölénk, amitől az ég elhomályosult. Fölemeltük fejünket, hogy megnézzük, mi került közénk és az ég közé, és megláttuk, hogy a rúkh-madár szárnyai fátyolozzák el a nap világát, attól sötétedett el az ég. És amint a rúkh odaért, és meglátta, hogy a tojását eltörték, nagyot rikácsolt felénk. Ekkor a párja, a nősténymadár is odarepült hozzánk, és körben keringtek a hajó felett, hatalmasabb rikácsolást hallatva, mint a mennydörgés szava. Odakiáltottam a kapitánynak és a tengerészeknek: „El a parttól hajóval, meneküljünk, míg nem késő!” A kapitány serényen hozzálátott, és mihelyt a kalmárok mind a hajóra szálltak, felszedte a horgonyt, és elsiettünk erről a szigetről. Nagy sebesen haladtunk, hogy meg­meneküljünk, de a rúkh-madarak, miután egy időre eltávolodtak, most ismét követtek bennünket, és már a nyakunkon is voltak. Mindkettő óriási sziklatömböket tartott karmai között. Először a hímmadár dobta ránk a tömböt, de a kapitány odább kormányozta a hajót, és a szikla elhibázott bennünket. A kő a tengerbe esett a hajó mellett, a hajó pedig föl- és lebukott velünk a szikla okozta hatalmas hullámoktól, olyan óriási ereje volt a dobásnak, hogy még a tenger fenekét is láttuk. Ekkor a hímmadár párja dobta ránk sziklatömbjét. Ez kisebb volt, mint az előbbi, és a sors akaratából a hajó tatjára esett és szétzúzta. A kormány húsz darabra hullott szét, és a hajó mindenestül a tengerbe merült.