A tengerjáró Szindbád utazásai
Nemsokára azonban megbetegedett a feleségem, és pár nap leforgása után meghalt.
Ekkor eljött hozzám a király és a nép jó része, hogy nekem és feleségem rokonainak kifejezzék részvétüket, ahogy ez náluk szokás, azután halottmosó-asszonyt fogadtak, megmosták a holttestet, felékesítették legpompásabb ruháival és leggazdagabb ékszereivel, nyakláncaival és drágaköveivel, a ravatalra fektették, és elindultak vele a hegy felé, felemelték a követ a kútnyílásról, és belevetették a holttestet. Aztán mind a barátaim meg a feleségem rokonai körém sereglettek, és elbúcsúztak tőlem. Én pedig így kiáltottam: „Én idegen vagyok, és nem fogadom el a ti szokástokat.” Ámde ők meg se hallgattak, ügyet se vetettek rám, hanem megfogtak, erőszakkal megkötöztek, és hagyományuk szerint, hét kenyérrel meg egy korsó édesvízzel leeresztettek a mélységbe. Amikor leértem, így kiáltottak le hozzám: „Oldd el a kötelet!” Amikor nem engedelmeskedtem, ledobták utánam a kötelet, elzárták a kút nyílását a nagy kővel, és elmentek útjukra.