A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

A tutaj minket, a három életben maradottat, egy szigetre sodort. Kóboroltunk rajta estélig, az éjszaka beálltával pedig éji nyugovóra tértünk. De hamarosan arra ijedtünk fel, hogy egy óriási, nagy hasú kígyó kúszik körülöttünk. Egyikünket megragadta, válláig bekapta, aztán egészen lenyelte, hogy csak úgy ropogtak a csontjai a testében, aztán tovább csúszott. Szinte megnémultunk a rémülettől, és gyászoltuk társunkat. Életünkért pedig nagy remegés fogott el, így szóltunk: „Alláhra, minő csodálatos dolog! Minden egyéb halál csak iszonyatosabb az előbbinél. Mily boldogok voltunk, hogy megmenekültünk a fekete szörny kezéből, de korai volt az örömünk. Nincs más hatalom és erő, csak a magasztos Alláhé! A feketéktől és a vízbefúlástól Alláh segítségével megszabadultunk, de hogyan menekülünk meg ettől az átkozott szörnyetegtől?”