A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

Odaszaladtak hozzám, minden oldalról körülfogtak és kérdezgettek. „Ki vagy és honnan jössz?” Én így feleltem nekik: „Tudjátok meg, emberek, hogy szegény idegen vagyok” – és elbe­széltem nekik történetemet és mind a szörnyűségeket és veszedelmeket, amiket kiállottam. Így szóltak: „Alláhra, csodálatos történet ez! De hogyan menekültél meg a fekete emberektől, hisz olyan sokan vannak a szigeten, és senki se tud menekülni és szabadulni tőlük!” Elmondtam nekik viselt dolgaimat, hogyan fogták el társaimat, hogyan etették meg őket, míg én nem nyúltam az ételhez. Nagyon elcsodálkoztak kalandjaimon, szerencsét kíván­tak megmenekülésemhez, leültettek és folytatták munkájukat. Aztán lepihentek, megvendé­geltek, és én, mivel igen éhes voltam, derekasan hozzáláttam. Egy ideig ott pihentem náluk, azután hajóra szálltam velük, és az ő szigetükre hajóztam el. Itt bemutattak királyuknak. Szalámmal üdvözöltem, ő istenhozottal fogadott, és szívélyesen vendégül látott, én pedig, amint történetemről kérdezősködött, elmeséltem neki minden kalandomat attól a naptól fogva, hogy Bagdádot elhagytam, egészen az ideérkezésemig. A király és mind a jelenlevők igen elámultak kalandos történetemen, és a király megparancsolta, hogy az asztalnál melléje üljek. Leültem, ennivalót hozatott, és amikor felhordták, ettem jóllakásig, aztán megmostam kezemet, és megköszöntem a magasztos Alláh kegyelmét, dicsértem és dicsőítettem őt. Aztán búcsút mondtam a királynak, és végigsétáltam a városon, amely virágzó és népes, kincsekben, élelmiszerben, bazárokban és árukban gazdag volt, csak úgy hemzsegtek benne az árusok és vevők. Boldog voltam, hogy ide kerültem, felvidult a szívem, és barátságot kötöttem a város lakóival, úgyhogy nemsokára nagyobb tisztességem és tekintélyem lett náluk meg a királynál, mint saját országuk nagyjainak.