A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

Amikor tehát megláttam a leölt állat húsát, és eszembe jutott ez a história, odamentem az állati hullához, összeszedtem egy csomó gyémántot, beleraktam zsebeimbe meg ruháim redői közé, övembe, turbánomba, ruhámba tömködtem. És amint javában dolgozom, megint lezuhan egy levágott nagy juh teteme. Hozzákötöttem magamat a turbánommal, aztán hanyatt feküdtem, a hústömeget pedig a mellemre tettem és belekapaszkodtam. Hát egyszerre csak rászállt egy keselyű a hullára, karmai közé kapta, és felemelkedett vele a levegőbe, én meg ott lógtam rajta. És addig repült, míg egy hegycsúcsra nem ért a prédájával. Ott leszállt, és neki akart kezdeni a falatozásnak. De ekkor mögötte nagy rikoltozásba, dörömbölésbe fogtak, úgyhogy a sas riadtan röppent fel. Leoldottam magamat a juh-tetemről, és vérfoltos köntö­söm­ben ott álltam mellette, amikor hirtelen előtűnt a sast megriasztó kalmár. Amint megpillantott, rémületében és ijedségtől reszketve egy szót sem tudott szólni, de odament a húshoz és megfordította. És mivel nem talált rajta semmit, hangosan felkiáltott: „Alláhhoz menekülünk az átoksújtotta Gonosz elől! Ó, micsoda nagy baj! Micsoda nagy kár! Mi lehet az oka?” Akkor odaléptem hozzá, és most megkérdezett: „Ki vagy, és miért jöttél ide?” Így feleltem: „Ne félj, és ne csüggedj, mert ember vagyok, a legkülönb fajtából való kereskedő, és nagyszerű kalan­dot, különös történetet éltem át, merthogy mi módon kerültem ezekbe a hegyekbe meg a völgy­be, az valóban csodálatos história. Ne félj. Azt kapsz tőlem, amiben majd nagy örömöd telik, mert egész halom gyémánt van nálam, és adok belőle neked annyit, hogy meg leszel elé­ged­ve. Hisz minden egyes gyémántdarab különb mindannál, amihez egyébként hozzájutottál volna. Tehát ne szomorkodjál, és ne félj.” A férfi megköszönte szavaimat és megáldott; aztán elbeszélgettünk. Nemsokára előkerült a többi kalmár is. Ezek is mind úgy dobálták le hús­darabjaikat. Amikor hozzánk értek, üdvözöltek és szerencsét kívántak megmenekülésemhez. Aztán magukkal vittek, én meg elbeszéltem nekik egész történetemet, minden útikalandomat, miként kerültem a völgykatlanba, és hogyan menekültem el. Azt a kereskedőt, akinek állatához hozzákötöttem magamat, megajándékoztam egy marék kővel, szörnyen megörült neki, megáldott és hálálkodott. A kereskedők pedig ekként szóltak: „Alláhra, új életet adott neked a sors, mert arról a helyről még senki se került ki elevenen, ezért dicsértessék Alláh megmenekülésedért!”