A tengerjáró Szindbád utazásai

Olvasási idő: 68 Perc

A kereskedők kellemes, biztonságos helyen háltak, és én is velük töltöttem az éjt. Kimond­hatatlanul boldog voltam, hogy megmenekültem, kijutottam a kígyók völgyéből, és ember­lakta helyre kerültem. Mikor pedig eljött a reggel, felkerekedtünk és áthaladtunk a magas hegységen, a völgy alján pedig láthattuk a rengeteg kígyót. És addig mentünk, míg végre egy nagy és szép szigeten fekvő kerthez nem értünk. Itt akkora kámforfák nőttek, hogy száz ember is elpihenhetett az árnyékukban. Ha valakinek kámfor kell, csak megfúrja valami hosszú esz­közzel a fa törzsét, és fölfogja a fa nedvét, ez a folyékony kámfor aztán megkeményszik, mint a gumi, a fa maga pedig elhal, és tüzelőnek használják. Egyfajta vadállatot is találtunk ezen a szigeten, rinocérosznak hívják. Úgy legel, mint nálunk a szarvasmarha vagy a bivaly, de a teste nagyobb, mint a tevéé, és zsenge faleveleket eszik. Az óriási állatnak feje közepén tíz rőfnyi hosszú, vastag szarv van, rajta emberi alak rajza látható. Különös szarvasmarhák is élnek a szigeten. Tengerészek és hegyet-völgyet bekalandozó vándorok mesélték nekünk, hogy a rinocérosz egy nagy elefántot is fel tud nyársalni a szarvával, aztán nyugodtan legel tovább a szigeten meg a tengerparton. De ha a szarván elpusztul az elefánt, és a zsírja, amint a napon megolvad, a rinocérosz szemébe kerül, akkor megvakul, és ottmarad fekve a tengerparton. Akkor jön a rúkh-madár, és karmaiba ragadja elefántostul, és elviszi eleségül a fiainak. Aztán láttam még sokféle bivalyt is, amilyen mifelénk nem akad.