A tengerjáró Szindbád utazásai
Áldottam érte, nagyon megköszöntem jóságát és szívélyességét. És míg mi így beszélgettünk, hát egyszerre csak kiszállt a tengerből a mén, óriási ordítással nyerített, aztán ráugrott a kancára, s mikor vágyát lecsillapította vele, leszállt róla, és magával akarta vinni, de nem tudta. A kanca rúgott, nyerített. Ekkor a lovász vette kardját és pajzsát, előjött a terem ajtaján, odakiáltott társaihoz mondván: „Jertek elő, itt a csődör!” S ütögette kardjával a pajzsot, és a többiek kiáltozva előjöttek lándzsáikkal. A mén megijedt, hordta az irháját, belepottyant a tengerbe, mint egy bivaly, és eltűnt a vízben. Ezután a lovász leült egy kicsit pihenni, majd előjöttek társai, mindegyik egy-egy kancát vezetett. Megláttak engem a lovász mellett, és megkérdezték, mi járatban vagyok. Én elmeséltem nekik, amit már elmondtam. Most abroszt terítettek, és enni kezdtek. Megkínáltak engem, és én velük ettem. Azután felkeltek, lóra ültek, s elvittek magukkal; alám is adtak egy lovat.