A tengerjáró Szindbád utazásai
A tengerjáró Szindbád negyedik meséje,
vagyis a negyedik utazás
Tudjátok meg, testvéreim, hogy amint Bagdád városába visszatértem, elfeledtem minden viszontagságot, atyámfiai, barátaim és pajtásaim körében pompás örömökben és dús kényelemben telt az életem. Elfeledkeztem minden kiállott borzalomról, egészen addig, amíg megátalkodott lelkem megint azt nem sugallotta, hogy idegen emberek országába menjek, és fölébredt a vágyam, hogy idegen emberfajtákat lássak, adjak-vegyek, pénzt keressek. Tengeri útra alkalmas becses árukat szereztem be, még több bálát vittem magammal, mint régebben, és Bagdádból Baszrába utaztam. Itt hajóra tettem rakományomat, és a város legelőkelőbb kalmárainak társaságában elvitorláztam. Alláh segítségével – magasztaltassék az ő neve! – hajónk kifutott a tengerre, melynek habját bősz hullámok verik-csapják, és kedvező széllel vitt a hajónk több éjen-napon át szigetről szigetre, tengerről tengerre. De egy napon ellenszél támadt. A kapitány, attól félve, hogy a nyílt tengeren elpusztulunk, horgonyt vetett, és a tenger közepén megállította a hajót. Amint ebben a helyzetben a fölséges Alláhhoz imádkoztunk, és megalázkodtunk előtte, hatalmas vihar tört ránk, apró darabokra szaggatta vitorláinkat, mi pedig minden rakományunkkal, terhünkkel és vagyonunkkal a tengerbe zuhantunk. Úsztam vagy fél napig, és már veszve éreztem magam, de Alláh – magasztaltassék az ő neve! – egy hajódeszkát küldött az utamba, és több kalmárral együtt felkapaszkodtunk rá.