A tengerjáró Szindbád utazásai
Ilyen módon folyt vele az életem. A legkeservesebb fáradságot szenvedtem, és így szóltam magamban: „Én jót tettem ezzel az emberrel, és íme, rosszra fordult a magam számára! Alláhra, soha többé nem teszek jót senkivel, akármeddig élek is.” És minden időben és minden órában azt kértem Alláhtól – kinek neve magasztaltassék! -, hogy bár halnék meg ennyi fáradság, szenvedés és nyomorúság után.
Így folyt ez jó ideig, amikor egy nap a sziget egy részére cipeltem, ahol bőven termett tök, és sok száraz is volt közöttük. Fogtam egy nagy, száraz tököt, felnyitottam a felső végét és kitisztítottam, odamentem vele a szőlőkhöz, és megtöltöttem a szőlő nedvével. Aztán bedugtam a nyílását, a napra tettem, és otthagytam pár napig, amíg tiszta bor nem lett belőle. Ebből szoktam mindennap inni, hogy jobban tűrjem a fáradságot, amit ez a nyakas ördög rótt rám. Mert ha mámoros lettem a bortól, erőm megnövekedett. Amikor egyszer látta, hogy iszom, jelekkel megkérdezte: „Mi ez?” Azt feleltem neki: „Ez igen élvezetes ital, megerősíti a szívet, és tágítja a lelket.” És futni kezdtem vele, táncra perdültem a fák között, felvidultam mámoromban, tapsoltam kezeimmel, énekeltem és jókedvű voltam.